Jogi képviselet
Jogi képviselet 28 év tapasztalatával!
Velünk Ön a jogosan járó összeget kapja! 0 Ft előleg! 100% sikerdíj alapon!
1995 óta az elsők között Magyarországon
Kártérítési ügyekre specializált csapat
Jogi képviselet
A biztosítók, mint gazdasági társaságok a biztosítási tevékenységre specializálódva jelentős mértékű erőfölényben vannak jogi ismeretek, gazdasági háttér szempontjából – hogy csak a legfontosabbakat említsük – a velük szemben álló ügyfeleikhez képest. Az emberek jellemzően azért fordulnak a biztosítókhoz, mert valamilyen káresemény érte őket, ami anyagi veszteséget jelent a számukra. Ebben a kiegyenlítetlen viszonyban, a velünk együtt dolgozó ügyvédek, biztosítási szakjogászok a Regres-Car Kft-vel karöltve hatékony segítséget tudnak nyújtani a károsultak számára, a biztosítóval szemben történő igényérvényesítés során.
Nemcsak a vonatkozó jogszabályok, hanem az egyes biztosítók kárrendezési gyakorlatának ismerete, a több mint két évtizedes működésünk során szerezett tapasztalatok hasznosítása, szakértelmünk révén merjük ezt kijelenteni. A tapasztalat, továbbá minket bizalmukkal megtisztelő ügyfeleink száma azt mutatja, hogy töretlenül szükség van a károsultak megfelelő jogi képviseletére ahhoz,
hogy a biztosítók maradéktalanul eleget tegyenek a velük megkötött biztosítási szerződésben általuk vállalt, illetve jogszabály által előírt fizetési kötelezettségeiknek. Amennyiben kérdése, észrevétele lenne, ne habozzon, bizalommal hívja irodánkat elsődleges ingyenes tanácsadásért!
Nekik már segítettünk!
Kártérítési ügyekre specializált csapatunk várja, hogy Önnek is segíthessen!
Ingyenes konzultáció szakértőnkkel
Kollégánk 24 órán belül telefonon felkeresi Önt!
Gyakran ismételt kérdések
Közlekedési balesetet szenvedtem, de nincs pénzem ügyvédre. Mit tehetek?
Irodánk 1995-óta foglalkozik baleseti kártérítéssel. Filozófiánk, és hitvallásunk, hogy a károsultaknak ne „csak” szolgáltassunk, hanem inkább segítséget nyújtsunk életük valószínűleg egyik, ha nem a legnehezebb szakaszában.
Megbízásunkat sikerdíjas rendszerben végezzük, mindenféle rejtett költségek és kötbérek kikötése nélkül.
Így megbízási díj csak abban az esetben illeti meg irodánkat, amennyiben az eljárásunk eredményként a károsultnak kártérítést állapítanak meg.
Kárrendező vagy ügyvéd? Kit bízzak meg?
Ez olyan kérdés, amelyre nem lehet csak „fehérrel” vagy „feketével” válaszolni. Mndenki tudja, hogy valahol a „szürkében” van az igazság. Baleseti kártérítés esetén, azt kell szem előtt tartani, hogy kártérítés lebonyolítása nem egy hétköznapi feladatsor, vagy rutin események egymás utáni végrehajtása. Rendkívül gyors reakciókra, és nagyon aktív kapcsolattartásra van szükség mind a hatóságok, mind pedig a biztosítók felé.
Hogy ezt a gyorsaságot és aktivitást valaki, akár cég, akár ügyvéd, hatékonyan tudja alkalmazni, nagy rutinra, tapasztalatra, valamint naprakész felkészültségre van szükség. Ha mindez megvan, még mindíg ott van az úgynevezett „elaprózódás”, ami nem jelent mást mint azt, hogy mennyi idő jut egy bizonyos ügyre.
A választásnak, mindig a cégről, vagy ügyvédről beszerezhető leg teljesebb információkból összeálló, tények alapján kell eldőlni. A tények pedig, makacs dolgok.
Ha valaki azokkal tisztában van, azt nehéz félrevezetni. Éppen ezért alakítottuk ki úgy az eljárási rendünket, hogy a velünk együtt dolgozó ügyvédek, biztosítási szakjogász ügyvédek, illetve irodánk szakembereinek szaktudása, és összességében egy évszázadot meghaladó szakmai tapasztalata, együttesen segítse a károsultak igényeinek legmagasabb szintű érvényesítését.
A Regres-Car Kft. mint baleseti kártérítéssel foglalkozó cég, igen nagy múltra tekint vissza. Tevékenységünk, 1995 óta nyomon követhető, tulajdon képpen egy nyitott könyv.

Közlekedési baleset szenvedtem és megsérültem. Kaphatok kártérítést?
Amennyiben Ön egy közlekedési baleset során megsérült, és a baleset bekövetkezéséért nem Ön, vagy csak részben felelős, illetve a balesetet olyan gépjárművel okozták mely a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvény (KGFB 2009. évi LXII. tv.) hatálya alá tartozik, akkor személyi sérülésével kapcsolatban az okozó gépjármű kötelező gépjármű felelősségbiztosítását kezelő biztosító felé kárbejelentéssel élhet, kárigényét és sérelemdíj igényét érvényesítheti. Természetesen velünk!
Közlekedési balesetet szenvedtem, hatósági intézkedés történt, de nem tudok semmit sem az ügyről. Mit tegyek?
A sérült, sértett igényeinek érvényesítése érdekében, a balesettel kapcsolatban eljáró hatóságtól, elengedhetetlenül szükséges a kártérítésre való jogosultság bizonyítása érdekében, iratok beszerzése. A hatóság, az eljárás fázisának megfelelően, a sértett, vagy meghatalmazott jogi képviselője kérésére (ez írásos megkeresés az esetek döntő többségében), a szükséges iratokat a jogszabályban meghatározott határidőn belül kiadja.
Tapasztalatunk az, hogy a hatóság irányába a meghatalmazott jogi képviselők eljárása sokkal hatékonyabb. A jogosultság (jogalap) tisztázása, nem mindíg olyan egyszerű! Még akkor sem, ha annak látszik. Az eredményes baleseti kártérítés lefolytatása érdekében, mindenképpen vegye fel velünk a kapcsolatot. Egy kötetlen beszélgetés során, válaszokat kaphat kérdéseire.

Nem volt érvényes felelősségbiztosítása az okozónak. Mit tehetek?
Amennyiben Ön közlekedési baleset során, személyi sérülést szenved, illetve egyéb kára keletkezik (itt elsősorban gépjárművében bekövetkező kárra utalunk), és az okozó gépjármű nem rendelkezett érvényes Kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, úgy az Ön kárának sérelemdíjának megtérítése, a Magyar Biztosítók Szövetsége feladata. Természetesen ezekben az esetekben is állunk rendelkezésére, a kártérítési eljárás lebonyolításában.
Családtagom, rokonom, barátom, jó ismerősöm okozta a balesetet, mely során megsérültem. Kérjek, kérhetek kártérítést?
Leegyszerűsítve a kérdést a válasz igen. Tipikus esete az ilyen káreseményeknek az úgynevezett „egyautós” balesetek, mely során egy gépjármű szenved balesetet, úgy, hogy abban valamely utas megsérül. A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvény (KGFB 2009. évi LXII. tv.) alapján az utas kártérítése érvényesíthető a gépjármű felelősségbiztosítását kezelő társasággal szemben, ugyanakkor lehet olyan helyzet mely során egyes jogcímeken felmerülő kár nem térül (pl.: keresetveszteség, dologi kár)
Ilyen esetekben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy mielőtt az igények érvényesítését megkezdenénk, az előtt a baleset körülményeit a lehető legrészletesebben megismerjük annak érdekében, hogy a megindított eljárás a későbbiek során ne okozzon kellemetlenséget (regressz eljárás).

Mi az hogy regressz eljárás?
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvény (KGFB 2009. évi LXII. tv.) hatálya alá tartozó kárrendezési eljárásokban a kártérítést, sérelemdíjat teljesítő biztosító társaságnak lehetősége van egyes esetekben, a károsult részére teljesített kártérítést teljes egészében, vagy csak részben visszakövetelni – regresszálni – a biztosítottól (okozó vezető, üzembentartó, tulajdonos).
Ezekről az esetekről – nem volt érvényes biztosítás; ittas, befolyásolt állapotban okozott kár; vezetői engedély nélkül okozott kár; elhanyagolt rossz műszaki állapot, karbantartás hiányával összefüggő károkozás - a törvény részletesen rendelkezik.
Ha ezek bármelyike fennáll, vagy csak kétségei vannak, itt a remek lehetőség, hogy válaszokat kapjon.

Balesetet szenvedtem, de én is követtem el szabályszegés(eke)t – ittas voltam, nem volt biztosításom, nem volt jogosítványom, gyorsan hajtottam stb. -. Kérhetek kártérítést?
Amennyiben Ön egy közlekedési balesetet szenvedett, és a baleset bekövetkezése során Ön is követett el valamely szabályszegést, úgy azt kell megvizsgálni, hogy az elkövetett szabályszegés okozati összefüggésben áll-e baleset bekövetkezésével. Amennyiben nem, vagy csak részben, úgy az Ön, mint károsult igényeit az okozó KGFB-t kezelő társaság teljes, vagy károsulti közrehatás miatt részben köteles megtéríteni. Az elkövetett szabályszegésért a baleset miatt indult hatósági eljárástól függetlenül a károsult is kaphat elmarasztalást.
Mennyi kártérítést kaphatok?
Az a szakember aki felelősségteljesen gondolkodik, és munkájában is úgy jár el, az ezt a kérdést csak nagyon nagy határértékkel tudja megválaszolni. És miért?!
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási törvény hatálya alá tartozó gépjárművekkel okozott károkat a téríthetőségük felső határa alapján két részre bontjuk. A dologi károk vonatkozásában 500.000.000,-Ft azaz ötszázmillió,-Forint, a személyi sérüléssel kapcsolatos károk vonatkozásában 1.600.000.000,-Ft, azaz egymilliárd-hatszázmillió,-forint. Ezen összeghatárokig gyakorlatilag bármennyi kártérítést, sérelemdíjat megfizethet a biztosító, amennyiben a károsult a bizonyítási kötelezettségének eleget tesz. A kártérítés összege igazodik a bekövetkezett kárhoz, illetve ahhoz az elnehezültséghez, mely a balesettel okozati összefüggésben kialakult.
Itt lehet leginkább tetten érni, hogy nagyon nem mindegy ki az akit a baleseti kártérítés érvényesítése érdekében megbíz, tekintettel arra, hogy a szakember tapasztalatán, szakértelmén múlik az, hogy ezen összeghatárokat mennyire használjuk ki annak érdekében, hogy a károsultakat olyan helyzetbe hozhassuk – ez ugye sajnos az esetek döntő többségében nem lehetséges -, mint ha meg sem történt volna a káresemény.
Mikor kaphatok kártérítést?
A kártérítés, sérelemdíj a káresemény bekövetkezésekor nyomban esedékes. Az már más kérdés, hogy a károsult részére mikor fizeti meg a biztosító. A kártérítés és a sérelemdíj összegszerűségének és jogalapjának a bizonyítása a károsultat terheli, így ezt a biztosítók előszeretettel (ki)használják.
Fő szabályként azonban elmondható, hogy egy nyolc napon túli személyi sérüléssel összefüggő kár és sérelemdíj miatti igény felelősségteljes, megalapozott egyezségi megállapodással történő lezárása, orvosilag igazolt végállapot kialakulását követően lehetséges. A kárügy végleges rendezését megelőzően azonban, a károsult nem marad „ellátás” nélkül, kárelszámolás illetve kár-és/vagy sérelemdíj előleg térítése kapcsán juthat összegekhez.

Személyi sérülést szenvedtem, de nem közlekedési balesetben. Mit tehetek?
Amennyiben Ön a személyi sérülését önhibáján kívül szenvedi el, tehát annak bekövetkezéséért nem Ön, hanem valamely másik fél a felelős (pl. kutyaharapás, közúton házi-, vagy haszonállattal találkozom, munkabaleset, műhiba, csúszós felületen elesem, rám szakad egy fa lombozata, építési területen árokba esem stb.), úgy az okozó személlyel, szervezettel, társasággal stb szemben lehet a kár és sérelemdíj igényt érvényesíteni.
Tekintettel arra hogy a káresemény bekövetkezése nagyon sok féle lehet, így erre egzakt rövid válasz nem adható, így kérjük vegyék fel szakértőinkkel a kapcsolatot.
Tekintettel arra hogy a káresemény bekövetkezése nagyon sok féle lehet, így erre egzakt rövid válasz nem adható, így kérjük vegyék fel szakértőinkkel a kapcsolatot.
Mit tegyek ha közlekedési balesetet szenvedtem és az okozó cserben hagyott, vagy ismeretlen?
Amennyiben Ön olyan balesetben szenvedett személyi sérülést vagy kárt, mellyel kapcsolatban az elkövető részes gépjármű kiléte ismeretlen marad(t), úgy az Ön kárait a Magyar Biztosítók Szövetsége köteles megtéríteni.
Jelen esetben a károsult terhe, hogy bizonyítani tudja, hogy a kárt egy gépjárművel okozták. A gépjárműkár térítése ilyen esetekben különös feltételekkel lehetséges.
Jelen esetben a károsult terhe, hogy bizonyítani tudja, hogy a kárt egy gépjárművel okozták. A gépjárműkár térítése ilyen esetekben különös feltételekkel lehetséges.
Regres-Car Kft.
Biztosítási szakjogászaink és kárügyintéző csapatunk áll az Ön rendelkezésére!
Bevált jogi fogások és kártérítési ügyekre specializált csapat.
Ingyenes konzultáció szakértőnkkel
Kollégánk 24 órán belül telefonon felkeresi Önt!
0
+
sikeresen zárt ügy
0
M Ft
éves megítélt kártérítés
0
év
tapasztalat
0
partner ügyvédi iroda